Tarlós hajlandó felvetni a népszavazást a római-parti védmű ügyében

Tarlós István a népszavazás lehetőségét hajlandó felvetni a Fővárosi Közgyűlésben a római-parti védmű ügyében, de az álláspontján nem változtat.

A főpolgármester szerdán budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, korábbi nyilatkozatát átértelmezték, “a saját álláspontjával szemben nyilván nem tesz javaslatot”. Elsősorban arról van szó, hogy ha a Fővárosi Közgyűlés akar népszavazást, akkor azt nem vétózná meg – tette hozzá.

Tarlós István hangsúlyozta: nem azt mondta, hogy határozati javaslatot terjeszt a közgyűlés elé. “Továbbra is azt állítom, hogy hajlandó vagyok a népszavazás lehetőségét felvetni, de annak a kockázataival együtt, a Kúria döntését megvárva, és a saját álláspontomon nem tudok változtatni” – fogalmazott. Álláspontját a főváros által készíttetett szakvéleményekre alapozza, amelyek mindegyike a védmű part menti változatát támogatja – közölte.

Forrás: hirado.hu / MTI