Soros emberei szavazták meg a kvótát

A Soros-listán szereplő EP-képviselők nagy része megszavazta a dublini rendelet módosítását – írja legfrissebb számában a Figyelő. A hetilap szerint több mint 120 politikus szerepel azon a listán, ami Soros György amerikai tőzsde spekuláns szövetségeseit tartalmazza.

Október 19-én szavazta meg az Európai Parlament belügyi, állampolgári és igazságügyi bizottsága az állandó, felső korlát nélküli szétosztási mechanizmust.

390 igen és 175 szavazat ellenében november 16-án csütörtökön, az Európai Parlament megszavazta a dublini rendelet módosítását. A módosítás szerint a jövőben egy felső korlát nélküli, állandó kvótát vezetnek be az Európai Unióban, a migránsok befogadásáról pedig nem az Európai Unió területére belépéskor, hanem a szétosztási mechanizmus után döntenek.

A DC Leaks által kiszivárogtatott listán, amely Soros György európai parlamenti szövetségeseit tartalmazza 225 EP-képviselő szerepelt. A Figyelő szerint közülük több mint 120-an megszavazták a Dublin IV. néven elhíresült rendelet módosító javaslatát.

A magyar EP képviselők közül a rendeletmódosítást Szanyi Tibor MSZP-s és Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció képviselője szavazta meg. Meszerics Tamás, az LMP európai parlamenti képviselője egy rádióinterjúban azt nyilatkozta, hogy a kvótajavaslattal egyetért, a módosításnak a szankciókat tartalmazó részével azonban nem. A dublini rendelet módosított változata szerint ugyanis azoktól a tagállamoktól, amelyek nem hajlandóak a kvótahatározatot teljesíteni, megvonhatják az uniós kohéziós támogatást.

Forrás: hirado.hu / Figyelő