Rekordmagasságban a kormánypártok, az ellenzék nem nyújt alternatívát

Hatalmas a Fidesz–KDNP előnye a többi párthoz képest – ezt állapította meg a Medián legújabb közvélemény-kutatása. Az ellenzék gyengélkedése mellett azt is kiderült, hogy mintegy 30 százalékra tehető azoknak a szavazóknak a száma, akik ugyan tervezik, hogy elmennek szavazni, de még mindig nem tudják, hogy kire fognak. Farkas Örs politológus szerint a kapott adatok azt is jelentik, hogy a baloldali pártok továbbra sem tudnak az embereket érintő kérdésekre válaszokat adni, csak a kormánnyal és egymással tudnak foglalkozni.

Több éve már, hogy egy Medián-felmérés hasonló számokat mutatott a Fidesz esetében – fogalmazta a meg a közvélemény-kutatással kapcsolatban véleményét a politológus. Szerinte a kapott eredményekben megjelenik az ellenzéki alternatívák hiánya mellett a kormányzás erős teljesítménye is. Úgy fogalmazott: akik eddig a kormánypártokat támogatták, azoknak nem kell átgondolniuk a pártpreferenciát.

Kiemelte: nem meglepő, hogy ennyire jól állnak a kormánypártok, az viszont eltér a megszokottól, hogy nem süllyedt le a kormánypártok támogatottsága a ciklus közepén, és a számokból az is kiolvasható, hogy ez még nőhet is.

A Jobbik veszített a támogatásából, így is a második. Szerinte a Jobbik térvesztésének oka valószínűleg az ellenzéki témaválasztás hiánya, hiszen az ellenzéki pártok pártpolitikával foglalkoznak, nem kormányzati célokkal, bár talán a többi párttól eltérően a bérunió megfogalmazhat ilyen üzenetet.

Arról is szólt: általános jelenség, hogy egész Európában rosszul szerepelnek a baloldali pártok és azok a többnyire jobboldali pártok erősödtek, akik a migrációval kapcsolatban az államot védő álláspontot képviselnek. Vagyis a migráció egész Európában befolyásolja a választások eredményét – mondta Farkas Örs.

A Medián kutatásával kapcsolatban még megjegyezte: mintegy 30 százalékra tehető azoknak az aránya, akik ugyan részt vesznek a választáson, de nem választottak még pártot.

Forrás: hirado.hu / M1 / MTI