Nem mondunk le a saját határaink védelméről

A határőrizet az Európai Unión belül is jogállami hatáskör, a kormányzat ezt sosem adta fel és a jövőben sem tesz így, ugyanakkor továbbra is mindent elkövet, hogy ne jöjjön létre állandó mechanizmus a bevándorlók elosztására – hangsúlyozta Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.

Az elosztásra szolgáló kétéves, a kedden véget érő mechanizmust értékelve kijelentette, „a végrehajtás tragikus számai mindenről tanúskodnak, csak sikerről nem”. Beigazolódott, amit a magyar kormány két éve mond: az érkezők elsöprő többsége nem jogosult védelemre – tette hozzá.

Mint rámutatott, Emmanuel Macronnak a nap folyamán mondott beszédében vázoltak „kísérteties hasonlóságot” mutatnak a Soros-tervvel, és „feltett kézzel állnak elébe mindannak”, ami Európára vár.

A francia elnök azon felvetésére, hogy európai menekültügyi hivatalt hozzanak létre, Kovács Zoltán úgy nyilatkozott, ezzel szerveznék, nem pedig elhárítanák a migrációt.

Forrás: hirado.hu/MTI