Nagy bakot lőttek Vonáék

Meglehet, nagyon rossz vásárt csinált a Jobbik Simicska Lajossal, ha egyetlen fillért is fizetett a milliárdostól kapott plakátokért. A párt a törvénysértésekkel és a törvények kijátszásával volt elfoglalva, miközben megfeledkezett arról, hogy nincs közterület-használati engedélye a plakáthordozókra a területek tulajdonosai­tól. Ezért – a Magyar Idők információi szerint – a reklámtáblák elbontására kell számítaniuk.

A Jobbik a megvásárolt plakáthelyekre nem fog tudni hirdetéseket kihelyezni, hiszen a településképet védő hatóságok minden bizonnyal megteszik az engedély nélküli közterület-használat miatt szükséges intézkedéseket.

Közismert, ha valaki valamilyen eszközt akar kihelyezni egy olyan területre, amely nem az övé, akkor az a minimum, hogy a terület tulajdonosának hozzájárulását kell kérnie. Ez a kérelem a Jobbik reklámhordozóinál elmaradt, valószínűleg annyira koncentrálhattak a többi jogi manőverre, hogy leplezzék a tiltott pártfinanszírozást, hogy ezen átsiklottak. Az akció során jogszabályokat is sértettek, hiszen a törvény szerint a plakátok megjelenése előtt a Jobbiknak a kormányhivataloknál be kellett volna jelentenie a megjelentetés listaárát.

Ennek az a célja, hogy átlátható legyen, mire költik a pártoknak járó költségvetési támogatást, valamint hogy a pártok közel azonos feltételekkel juthassanak hirdetési felülethez. Valószínűleg éppen ezt nem akarta láthatóvá tenni a Jobbik, mert erős a gyanú, hogy jóval a listaár alatt vagy ingyen kapták a plakáthelyeket, azzal pedig egyértelművé vált volna, hogy Simicska Lajos kilóra megvette őket. Mint ismert, a kormányhivatalok a törvényben előírtaknak megfelelően intézkedtek a törvénysértő plakátok letakarásáról.

Forrás: hirado.hu / magyaridok.hu