Mesterházy jobban örült volna egy MSZP-n belüli jelöltnek

Nem a legjobb megoldás, de jobb mint a semmi – nagyjából ezt lehet kihámozni a szocialista politikusok Karácsony Gergellyel kapcsolatos nyilatkozataiból. Mesterházy Attila, az MSZP korábbi elnöke és miniszterelnök-jelöltje az M1 Ma este című műsorában azt mondta: leginkább azért választották Karácsony Gergelyt, mert ő vállalta.

Mesterházy Attila az M1 kedd esti műsorában arról beszélt: ő maga jobban örülne annak, ha a párton belülről jött volna egy jelölt, mivel az erősebb kötődést jelent a párt és a jelölt között. De – mint emlékeztetett –, a külső jelölt a szocialisták történetében nem egyedülálló, ugyanis korábban Medgyessy Péter is így indult a választásokon.

Az országgyűlési képviselő szerint az ellenzék legnagyobb baja továbbra is az, hogy saját magáról beszél.

A hírek szerint a szocialisták és Gyurcsány Ferenc DK-ja megállapodott egymással: ez alapján külön listát állítanak, mindkettejük miniszterelnök-jelöltje Karácsony Gergely lesz, aki viszont nem jelenik meg egyik lista élén sem. Mesterházy Attila szerint egy jó kompromisszumot sikerült elérni, még akkor is, mindkét fél elégedetlen is a végeredménnyel.

Azt is elárulta, hogy „különösebben nem voltak összeveszve Gyurcsány Ferenccel”, nem járnak össze. Attól pedig nem fél, hogy Gyurcsány az útjába áll az együttműködésnek, szerinte „profi és fegyelmezett”. Mesterházy szerint, ha valamiben megállapodnak és ahhoz a DK elnöke nem tartja magát, akkor a politikai lehetőségeit szűkíti. A szocialisták korábbi elnöke kizárta, hogy a Jobbikkal együttműködjenek.

Forrás: hirado.hu / M1 / Ma este