Megszűnnének a béremelkedések az ellenzék hatalomra kerülésével

A Fidesz szerint ha a jövő évi választáson az ellenzék kerülne hatalomra, nem folytatódna a jelenlegi béremelési és adócsökkentési politika, helyette növelnék a terheket, amivel megállna a keresetek emelkedése.

Halász János, a kormánypárt parlamenti képviselőcsoportjának szóvivője pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, ha az ellenzéki pártokon múlna, akkor nem emelkednének a bérek, hiszen azokat sorra nem szavazták meg a parlamentben, hasonlóan a munkáltatói és munkavállalói adócsökkentésekhez.

Az ellenzéken ugyanazok készülődnek, akik gazdaság- és adópolitikájukkal folyamatos létbizonytalanságban tartották a magyar munkavállalókat és a magyar vállalkozásokat is – jelentette ki, hozzátéve, „sem Gyurcsány Ferenc, sem a szocialisták, sem az LMP, sem a Jobbik nem szavazta meg azokat a munkáltatói adócsökkentéseket, amelyek lehetővé teszik a minimálbér és a szakmunkás minimálbér jelentős emelését”.

Gyurcsány Ferenc és a szocialisták kormányzása alatt a fizetések nagy részét elvitte a magas adó, a vállalkozások is agyon voltak adóztatva, ezért nem tudtak bért emelni, több mint duplája volt a személyi jövedelemadó, a gyermekesektől elvették a családi adókedvezményt, a munkáért pedig megalázó bért fizettek – mondta Halász János, aki szerint a korábbi baloldali kabinetek ráadásul tömegeket tettek munkanélkülivé, és inkább adtak segélyt, mint munkát.

Kiemelte, az ellenzék adóemeléseket akar, eltörölné a családi adórendszert, visszaállítaná az akár 30-38 százalékos adókulcsot, és Brüsszelre akarja bízni, hogy a magyarok mennyit adózzanak.

Az ellenzék kezdettől támadja az adócsökkentések politikáját, a kormány foglalkoztatást ösztönző intézkedéseit, a dolgozók szja-csökkentését, és nem támogatta a közszféra béremeléseit biztosító költségvetéseket sem – jelentette ki Halász János.

A Fidesz-frakció szóvivője szerint a „Jobbik azzal kampányol, hogy nem Magyarországon, hanem Brüsszelben kéne dönteni arról, hogy mennyi legyen a magyarok fizetése”.

„Gondoljunk csak arra, hogy amikor Brüsszelben döntöttek a rezsiről, akkor is a magyar emberek jártak rosszul és a multik jól” – közölte Halász János, aki szerint, ha Brüsszel döntene az adókról és a bérekről ugyanez lenne: nem a magyar járnának jól.

A kormánypárti politikus aláhúzta, „Vona Gábor, ha valóban magasabb bért akart volna az embereknek, akkor megszavazta volna az adócsökkentéseket és a béremeléseket, de ezt nem tette”.

Elmondta, a béremeléseket a növekvő gazdaság, a csökkenő adók, a vállalkozások és a közszféra jobb pénzügyi helyzete tudja garantálni, ezért a Fidesz kitart a nemzeti érdekeket védő gazdaságpolitikája mellett.

A béremeléseknek és az adócsökkentéseknek köszönhetően 2010 óta átlagosan nettó 50 százalékkal emelkedtek a nettó keresetek, januártól pedig tovább emelkedik a minimálbér és szakmunkás mimimálbér, folytatódnak a közszféra béremelései, tovább nő a kétgyermekesek adókedvezménye és tovább csökkennek a munkát terhelő adók, így a vállalkozások is folytatni tudják a béremeléseket – sorolta.

Halász János kérdésre válaszolva Gyurcsány Ferenc és a baloldal korrupciós botrányának nevezte a Czeglédy-ügyet, amely után a kormánynak rendeletben kell gondoskodnia a kártalanításról.

A szóvivő szégyennek minősítette, hogy „Gyurcsányék” diákokat és nyugdíjasokat károsítottak meg és ehhez a „baloldal a mai napig falaz”.

Forrás: hirado.hu / MTI