Megnyílt a vasúttörténeti park

Megnyílt a Magyar Vasúttörténeti Park; húsvéthétfőn gyermekprogramokkal, szerdán a MÁV nyílt napjával várják a látogatókat – mondta Schvéd Norbert, a park vezetője az M1 aktuális csatorna műsorában hétfőn.

Húsvéthétfőn elsősorban hagyományőrző és gyermekprogramok lesznek, így például kosárfonás, gyertyaöntés, nemezelés, néptánc-bemutató, bábelőadás, koncertek, állatsimogató és húsvéti nyuszi keresés – közölte Schvéd Norbert.

Ezenkívül a vasúti parkban lehet hajtányozni, lóvasutazni és kis kerti vasúton közlekedni. A kerti vasúton a nagy mozdonyokhoz hasonlóan lesz gőz-, dízel- és villanymozdony, de fel lehet majd szállni igazi nagymozdonyra is – sorolta a park vezetője.

Szerdán a MÁV nyílt napot tart, ahol a technikai fejlődést szeretnék bemutatni elsősorban középiskolásoknak, egyetemistáknak. Ez a program a fiatalok karriertervezéséhez is adhat ötleteket – jegyezte meg Schvéd Norbert.

Két hét múlva az oldtimer show keretében a szép, régi autók szerelmeseit várja a vasúttörténeti park.