Megdöbbentő a DK kezdeményezése a határon túliak szavazati jogának megvonását illetően

A mai feszült európai politikai helyzetben különösképpen fontos, hogy az anyaországi és a határon túl élő magyarok összetartozását ne veszélyeztessük, s tovább erősítsük a magyar nemzet egységét – áll a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség közleményében.

Megdöbbentőnek nevezte a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöksége, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) aláírásgyűjtést indít a határon túli magyarok szavazati jogának megvonása érdekében.

A szervezet közleményt adott ki, amely így fogalmaz: “Szövetségünk úgy véli, a határon túli nemzetrészek, köztük a kárpátaljai magyarság a sok évtizedes elszakítottsága ellenére mindig is a magyar nemzet része volt. Éppen ezért, örömmel fogadtuk a magyar kormány nemzetegyesítési programját, amit annak népszerűsége a kárpátaljai magyarság körében ékesen bizonyít” – áll a dokumentumban.

A szövetség hangsúlyozza, hogy a kárpátaljai magyarok számára távolról sem mindegy, hogy milyen lesz az anyaországi választás eredménye, hogy milyen kormánya lesz Magyarországnak: olyan, amelyik felelősséget visel értük, vagy olyan, amelyik szükségtelen tehertételként gondol a határon túli magyarokra.

Ezért továbbra is élni szeretnénk a törvények által biztosított választási lehetőséggel, még akkor is, ha a kárpátaljai magyarok az aktuálpolitikai helyzet miatt csak korlátozottan tehetik – szögezi le a magyar szervezet.

“Úgy véljük, hogy a magyar nemzet részeként jogunk van beleszólni abba, hogy a nemzet szekérrúdja milyen irányba mutasson. A mai feszült európai politikai helyzetben különösképpen fontos, hogy az anyaországi és a határon túl élő magyarok összetartozását ne veszélyeztessük, s tovább erősítsük a magyar nemzet egységét” – zárul a KMKSZ nyilatkozata.

Forrás: hirado.hu / MTI