A kormány részletes választ küldött Szél Bernadettnek Soros-ügyben

A nemzeti konzultáció aktualitását az adja, hogy a brüsszeli intézmények döntéseiben visszaköszönnek a milliárdos javaslatai – áll az LMP-s képviselőnőnek küldött levélben.

A kormány részletes választ küldött Szél Bernadettnek, miután az LMP képviselője letagadta a Soros-terv létezését – jelent meg a kormany.hu oldalon.  Az írásos válasz tartalmazza a milliárdos bevándorlást segítő javaslatait és az ezt tükröző uniós döntéseket, és kitér arra is, hogy az LMP támogatta ezeket Brüsszelben – írták.

Szél Bernadett még szeptemberben közérdekű adatigénylést kért a kormánytól, mivel szerinte a Soros-terv nem létezik, ezért nem szükséges erről nemzeti konzultáció sem. A Szél Bernadettnek küldött levélben a Kormányzati Tájékoztatási Központ azt írta, Soros György a bevándorlással kapcsolatos terveit nyilvános fórumokon tette közzé, és azok az uniós előterjesztések is hozzáférhetőek, amelyekből egyértelműen visszaköszönnek elképzelései.

Az évi egymillió bevándorló Európába telepítéséről, a nem kormányzati szervezetek szerepvállalásáról, az unió 15 ezer eurós fejenkénti éves támogatásáról a Project Syndicate nevű szervezet hozott nyilvánosságra jelentést 2015 szeptemberében – írták. A határzárak lebontásáról Soros György a Bloomberg gazdasági hírügynökségnek nyilatkozta 2015 októberében, hogy tervüknek a bevándorlók védelme a cél, és “a nemzeti határok jelentik az akadályt” – áll a levélben.

A válasz szerint Soros György tavaly június 30-án Brüsszelben azt javasolta, hogy az EU a migrációs válság megoldása érdekében csökkentse a mezőgazdasági és kohéziós uniós kiadásokat. A kormány levelében azt is írta, hogy a tervek céljáról a milliárdos “Nyílt társadalom” című könyvében ír.

Ebben a kormány szerint az áll: “a globális nyílt társadalom létrehozása mindenképpen magában foglalná a belügyekbe való beavatkozást is.”” A Nyílt társadalmak Alapítvány egyik 2016 augusztusában kiszivárgott jelentésében a kormány válasza szerint az áll: “támogattuk a terület befolyásos szereplőit, beleértve az agytrösztöket, a politikai elemzőközpontokat, a civil társadalom hálózatait és azok szereplőit, hogy alakítsák a migrációs politikát, és befolyásolják a migráció szabályozását és végrehajtását meghatározó regionális és globális folyamatokat.”

A nemzeti konzultáció aktualitását az adja – írja a kormány -, hogy a brüsszeli intézmények döntéseiben visszaköszönnek a milliárdos javaslatai. Az Európai Parlament Állampolgári és Igazságügyi Szakbizottságának (LIBE) rendelettervezete állandó, felső létszámkorlát nélküli betelepítési rendszert hozna létre, a betelepítéseket elsősorban azokba az országokba irányítanák, amelyek rosszul állnak a betelepítések terén, a bevándorlók 30 fős csoportokban kérhetik, hogy ugyanabba a tagállamba telepítsék őket, megkönnyítenék a családegyesítéseket és pénzügyi szankciókkal sújtanák azokat az országokat, amelyek nem hajlandóak részt venni a programban.

Mindezek mellett a bizottság bevonná a nem kormányzati szervezeteket a betelepítési eljárásokba, így Magyarországon azok a szervezetek is koordinálhatnák a betelepítéseket, amelyek átláthatatlan módon, külföldről kapják támogatásaik jelentős részét – olvasható a kormány válaszában.

A fenti tények a kormány szerint alátámasztják a Soros-terv létezését és azt, hogy sokan dolgoznak ennek a végrehajtásán. “Egy olyan tervről van szó, amely egyértelműen felül akarja írni a tagállamok meglévő jogköreit, és ezzel szembemegy az alapvető demokratikus elvekkel” – fogalmaztak. Hozzátették: a megvalósulás beláthatatlan gazdasági terhet és biztonsági kockázatot jelentene és sajnálják, hogy ezeket a kockázatokat az LMP tagadja.

Forrás: hirado.hu / MTI