Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Hamarosan eldől, ki akar kamupártokat indítani

A Fidesz frakcióvezetője szerint a kampányfinanszírozási törvény zárószavazásán feketén-fehéren eldől, ki akar kamupártokat indítani a választáson.

Gulyás Gergely keddi budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy az ellenzéki pártok egyetlen érdemi kritikája az úgynevezett kamupártokkal kapcsolatban volt a szabályozás megváltoztatása után, s mind a Jobbiknak, mind az MSZP-nek voltak erre vonatkozó javaslatai.

A kormánypárt egy egyértelmű, világos módosítást terjesztett elő, ami félszázalékos eredmény alatt visszafizettetné az állami támogatást, előzőleg pedig nyilatkozni kellene a párt vezető testületéről, amelynek tagjai vagyonukkal felelnének – ismertette.

A kormánypárti politikus jelezte, hogy a törvénymódosítás kétharmados támogatást igényel a két hét múlva következő szavazáson, s aki nem támogatja, az olyan érdekből teheti, hogy kamupártot akar indítani.

Forrás: hirado.hu / MTI