Gyurcsány a baloldali pártoktól próbál szavazatokat szerezni

Több határon túli magyar szervezet is tiltakozik Gyurcsány Ferenc javaslata ellen. A DK elnöke ugyanis megvonná a határon túli magyarok szavazati jogát, ezért aláírásgyűjtésbe is kezdett a párt. Az erdélyi Magyar Polgári Párt szerint Gyurcsány Ferenc újra össze akarja ugrasztani a magyart a magyarral, és testvérháborút kezdeményez. A többi szervezet is hasonlóan vélekedik az akcióról.

Gyurcsány Ferenc nem vállalt túl nagy kockázatot ennek a mondatnak a kimondásával – fogalmazott Farkas Örs politikai elemző az M1 Ma este című műsorában. Hozzátette a 2014-es eredmények tekintetében a DK nem remélhet túl sok szavazatot a határon túli magyaroktól. Tehát a párt nem a határon túli magyarok szavazatával juthat a parlamentbe. Az „extravagáns” mondattal sokkal inkább a baloldali szavazók körében próbál újabb támogatókat szerezni. Ez a kampány előszele – szögezte le.

Farkas Örs emlékeztetett, hogy Gyurcsány Ferenc már 2004-ben, a népszavazás kapcsán is 23 millió román munkavállalóval riogatta a magyar lakosságot. Azóta a többi baloldali párt, leginkább a szocialisták felismerték, hogy a változó politikai helyzetben érdemes nyitni.

Gyurcsány tehát a mostani kijelentéssel sokkal inkább a szocialista párthoz képest próbálja magát pozicionálni, és nem a jobboldali pártokkal versenyez – állapította meg.

A szakértő szerint egy erdélyi választásnál lenne igaz, hogy a határon túli szavazók általánosan jobbra szavaznának, de azt is el kell ismerni, hogy a magyarországi kérdéseket tekintve, ahogy ezt a 2016-os népszavazási eredmények is mutatják, inkább a jobboldali pártok bírják a támogatásukat – mondta az elemző.

Hozzátette, hogy 2004 óta a magyar lakosság a témában alkotott véleménye is radikálisan megváltozott. 2004-ben nem sokkal nyertek azok a szavazatok, amelyek kettős állampolgárságot adtak a határon túli magyaroknak, ma már a lakosság túlnyomó többsége helyesnek ítéli meg az akkori döntést.

Gyurcsány a közösségi oldalon megjelent posztjában arról ír, hogy azoktól venné el a szavazati jogot, akik soha nem éltek Magyarországon. A politikai elemző emlékeztetett a második bécsi döntésre, és úgy fogalmazott: „ezek szerint van egy generáció, akiknek a DK vezetője nem venné el a szavazati jogát”.

Farkas Örs szerint helyesen szerepel az alaptörvényben: aki magyar állampolgár, szavazhat a magyar választásokon. De felhívta arra is a figyelmet, hogy a határon túliaknak regisztrálniuk kell, és nem szavazhatnak kizárólag a listára. Hozzátette, a listára leadott szavazatok egy-két mandátumot befolyásolnak csupán, ami a magyar parlamentnek a fél-egy százalékát jelenti. A nem Európából szavazók aránya pedig a tízezret sem érik el – emlékeztetett.

A politikai elemző azt is megjegyezte, hogy a határon túli magyarok viselik a választások következményeit, és az ukrán oktatási törvény kapcsán lezajlott eseményekre figyelmeztetett.

Forrás: hirado.hu / M1 / Ma este