A fővárosi szocialisták buktatták meg Botkát?

A pozíciójukat féltő budapesti MSZP-s politikusok nagy szerepet játszottak abban, hogy a szegedi polgármester lemondani kényszerült a miniszterelnök-jelölti posztról.

Botka László már a kezdetekkor téves kalkuláción alapuló stratégiát épített fel a kormányváltás érdekében, mivel az MSZP-s politikus azzal számolt, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) Gyurcsány Ferenc kihagyásával is bevonzható egy közös ellenzéki összefogásba, mondta hirado.hu-nak Galló Béla politológus. Kiemelte: az MSZP vonzereje azonban ahhoz sem volt elég nagy, hogy a kisebb baloldali pártokkal megkössék az egyezséget.

A kis formációk ugyanis éppen a régi, elhibázott baloldali politikát szimbolizáló szocialistákkal szembeni álláspontjuk alapján határozzák meg magukat. Az MSZP tárgyalási pozícióit csak még tovább gyengítette a Jobbik megerősödése, mely az utóbbi időszakban stabilizálta pozícióját, mint a legnagyobb ellenzéki párt, emlékeztetett a szakértő.

Ez ellenzéki pártok közötti viszonyrendszer Botka kudarcát ugyanakkor csak részben magyarázza, hívta fel a figyelmet Galló. A politológus úgy véli, hogy a szegedi városvezető bukásában döntő szerepet játszottak a párton belüli érdekkonfliktusok.

A szocialisták budapesti politikusai számára elfogadhatatlan volt a DK-val szembeni kemény fellépés, hiszen a fővárosi körzetekben a Gyurcsány Ferenc vezette párt szavazóinak támogatása nélkül lehetetlen mandátumokat szerezni, hangsúlyozta a szakértő. Rámutatott: a budapesti MSZP-sek saját karrierjét és egzisztenciáját súlyosan veszélyeztette volna, ha Botkának sikerült tető alá hoznia egy ellenzéki együttműködést a DK kihagyásával.

A párton belüli ellenállás mértékét vélhetően azért sem mérte fel helyesen Botka, mert a DK a vidéki politikai palettán egyáltalán nem számít jelentős szereplőnek, mondta Galló.

Bár a baloldalon „szép hagyománya” van az árulózásnak, a politológus szerint Szanyi Tibornak nincs igaza, amikor árulónak nevezi a frissen lemondott Botkát, és Ujhelyi Istvánt az MSZP korábbi alelnökét.  Kiemelte: a lelépő politikusok saját szempontjukból ugyanis teljesen logikus lépést hoztak.

Galló úgy véli, hogy ha valaki árulónak tekinthető az MSZP-ben, az egyértelműen Gyurcsány Ferenc, aki 2011-es kilépést követően a párt infrastruktúrájának jelentős részét magával vitte, és ezeken az alapokon építette fel a DK-t.

A jelenlegi belpolitikai realitásokból kiindulva nem áll túl fényes jövő sem a DK, sem az MSZP előtt, jegyezte meg a szakértő. Az általa optimistának nevezett forgatókönyv szerint a két párt egyaránt megmarad a régi baloldali mezőben, egyfajta „rezervátum-helyzetbe” zárva, ugyanakkor a politikusok szempontjából kielégítő lehet, hogy az egzisztenciájuk továbbra is biztosítva lesz.

Az új típusú baloldal kialakulására – melynek se a DK, se az MSZP nem lesz része – minden bizonnyal már csak a jövő évi választások után kerülhet sor Galló szerint, mivel a következő pár hónapban túl rövid idő arra, hogy alapvető változások menjenek végbe ezen az oldalon.

A szakértő meglátása szerint Botka bukásában oroszlánszerepet játszott Gyurcsány Ferenc. Elég csak feltenni a kérdést, hogy ki nyert a szegedi polgármester távozásával – mutatott rá Galló. A DK így továbbra is meghatározó szereplő tud maradni a baloldalon.

Ugyan korábban sokan arról pletykáltak, hogy Fidesz áll a baloldali összefogás megakadályozása mögött, de az utóbbi napok eseményei tisztán bizonyítják a politológus szerint, hogy az ellenzékiek saját maguk taszították válságba az MSZP-t.

Ebből is látszik, hogy a szocialisták jelenlegi vezetése a magyar politikatörténet legtehetségtelenebb politikusaiból áll – jegyezte meg Galló.

A Fidesz úgy reagált: Botka László tele volt botrányokkal, így a bukása nem meglepő. A kormánypárt az MTI-nek hétfőn küldött közleményében úgy fogalmazott: “a következő jelölt is ugyanolyan szocialista lesz, mint az eddigiek”, a baloldalon semmi sem változik.

Botka László nem egy különc szocialista volt, hanem ugyanolyan, mint bármelyik szocialista vezető. Korrupt és megszorításmániás. Annyit tudott ajánlani, hogy megemeli az adókat, hogy megint a munkából élők húzzák a rövidebbet – mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az országgyűlésben.

Nem tudjuk, hogy kit húznak ki ezek után a kalapból. Mintha Gyurcsány Ferenc feje búbját már látnánk. De bárkit is húznak ki, a következő jelölt ugyanolyan lesz, mint a többiek. Mert a baloldalon minden változatlan. Nem tanulnak, nem felejtenek, és a maradék politikai csontokért ölik egymást – közölte.

Forrás: hirado.hu