Csak a tagállamok mondhatják meg, ki tartózkodik a területükön

Csak a tagállamok mondhatják meg, ki tartózkodik a területükön. Amelyik ezt nem teheti meg, annak vége van. Ez olyan szuverenitási kérdés, amiből nem lehet engedni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.

A múlt heti brüsszeli EU-csúcsról szólva kifejtette: egy-másfél éve küzd azért, hogy a miniszterelnökök tanácskozása végén ne születhessen a jövendő európai menekültpolitikáról olyan dokumentum, amelyben a magyar szuverenitást sértő elemek találhatók.

Hozzátette, óriási volt a nyomás rajta, hogy kompromisszumot kössön migránsügyben, és hozzájáruljon a kötelező kvótához, de ezt „sikerült elhárítani”, és abban maradtak, hogy decemberben, majd a következő év első fél évében foglalkoznak újra a bevándorlási rendszer kérdéseivel.

Közben azonban „mozognak a nyulak a bokorban”, hiszen az Európai Parlament egyik bizottsága már meg is fogalmazta azokat az alapelveket, amelyekre építeni akarja a bevándorláspolitikát – jegyezte meg a miniszterelnök a már említett LIBE-tervezetről.

Orbán Viktor kiemelte ugyanakkor, a „mi elvünk” világos: csak az érintett tagállam mondhatja meg, ki tartózkodik a területén. Amelyik ezt nem teheti meg, annak vége van. Ez olyan szuverenitási kérdés, amiből nem lehet engedni – tette egyértelművé.

Mint mondta, Brüsszelben olyan egyeztetések folynak, amelyekkel nyomás alá akarják helyezni a közép-európai országokat kvótaügyben. „Ez azonban nem engedjük” – mondta. Szerinte ma Európát két részre lehet osztani: van a „migránsmentes övezet”, ez Közép-Európa, illetve a bevándorlókat befogadó országok csoportja. A kettő a jövőben nem hasonulhat, az együttélést kell megvalósítani közöttük – jegyezte meg.

Kitért a nemzeti konzultációra, amely szerinte azért is fontos, hogy az embereknek legyen véleményük, és „szép lassacskán egy nevezőre jussunk mi mindannyian, magyarok, és ha egy nevezőn vagyunk, akkor tudjuk érvényesíteni az érdekeinket”.

Akcióban a Soros-hálózat

A miniszterelnök emlékeztetett arra is, hogy Soros György nemrég dollármilliárdokat tett a Soros-terv egyik központi alapítványába.

Kiderült ezekből: a hálózat tagjai Brüsszelben azért dolgoznak, hogy „a bevándorláskérdésben a Sorosékkal szemben állást foglaló magyar kormányt (…) elítéltessék, megbélyegezzék, és rászorítsák, hogy változtassa meg a migránspolitikáját” – fogalmazott.

Közölte: a nemzetbiztonsági szolgálatok közreműködésével a nyilvánosság elé kell tárni az európai életet befolyásolni igyekvő Soros-hálózatot, hogy megismerhetők legyenek a történések, az, hogy kik, miért és hogyan akarják befolyásolni a magyarok életét. Az is kérdés, hogy kik azok a magyarok, akik együttműködnek ebben a folyamatban innen, Magyarországról – jegyezte meg.

Arra a felvetésre, hogy Navracsics Tibor magyar uniós biztos szerint nincs Soros-terv, majd arra a kérdésre, hogy ki az, aki együttműködik ezzel a rendszerrel, Orbán Viktor azt felelte: „látja, még ő sem tudja, tehát ez annál is inkább amellett érv, hogy tudjuk meg”.

A miniszterelnök megemlítette: a napvilágot látott dokumentumok szerint a „Soros-birodalomnak” listája van arról, ki az a több mint kétszáz EP-képviselő, akit a hálózat a barátjának tekint.

A kevert népességű Európa létrehozásához is azokat az EP-képviselőket keresik – folytatta –, akik hajlandók ebben közreműködni, az EP belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottságában (LIBE) pedig jó néhány ilyen van, köztük magyarok is. Ez a testület a közelmúltban megfogalmazta „a kevert Európa létrehozásához szükséges EP-javaslatot” – tette hozzá Orbán Viktor.

Azt is idézte a kiszivárgott iratokból, hogy magyar politikusok lejáratása érdekében ugyancsak mozgatják a Soros-szervezeteket.

Erősödött a migrációt elutasítók csoportja

Orbán Viktor azt is mondta, hogy az osztrák és a cseh választási eredmények felértékelik Magyarországot. A bevándorlás kérdésében „egy húron pendülnek velünk”, és ez a legfontosabb kérdés ma Európában. A migrációt elutasító országok megerősödtek az elmúlt hetekben – mondta.

Emlékeztetett: 2017 a lázadások éve, ugyanis a globalista erőkkel szemben fellázadnak a nemzetállamok, és a nemzetek vissza akarják venni az önrendelkezési jogukat.

A V4-ről megjegyezte: a közösségből Szlovákia az egyetlen eurózónatag, és ha ezt tekintjük az EU magjának, akkor Szlovákia kétségkívül ott van, és ennek megfelelően politizál.

A régi királyi udvarok világa

A Jean-Claude Junckerrel való múlt heti V4-es vacsoráról szólva azt mondta: Brüsszel nagyon emlékezteti a régi királyi udvarok világára, van egy „kicsit elitista hangulata”. Ezért akármilyen súlyos dolgok is hangoznak el, az „jól nevelt, kulturált, európai” stílusban, „semmiképpen sem kurucban” történik – fogalmazott.

A V4 egységes volt minden terítékre kerülő kérdésben, a leghangsúlyosabb téma pedig a migránsügy volt – idézte fel.

A vacsorán Juncker elmondta, méltánytalannak gondolja, hogy szerinte sok esetben azért is Brüsszelt okolják Magyarországon, amiért nem felelős. Ő nagyobb együttműködési szándékot kért, Orbán Viktor viszont több tiszteletet kért, és a kettős mérce kerülését Magyarországgal szemben.

Megvédik a fuvarozókat

A kormányfő beszámolt arról is, hogy múlt szombaton telefonon kereste Emmanuel Macron francia elnök, mivel ő koordinálja a V4-ek álláspontját a kiküldött munkavállalókra vonatkozó szabályozással kapcsolatban.

Elmondta: garanciákat kért a közép-európai fuvarozók számára, mert „ha nem figyelünk, akkor a mi kamionosaink rosszul járnak” a nyugat-európai szállítmányozási cégekkel szemben. Ám ezeket a garanciákat nem adták meg – közölte, és kijelentette: „nekünk meg kell védeni a magyar fuvarozók érdekeit”.

Büszkék lehetünk magunkra

A kormányfő kitért a bér- és nyugdíjemelésre is. Kifejtette, a gazdasági teljesítményünk megengedi a nyugdíjkorrekciót, illetve hogy idén először legyen nyugdíjprémium, továbbá hogy a nyugdíjasok újra kapjanak év végi Erzsébet-utalványt. Erről az Idősek Tanácsával közösen döntöttek.

Az orvosok novemberi béremelése kapcsán azt mondta: 98 ezer ember bérét emelik, amit az orvosszakmai szervezetekkel közösen készítettek elő. A pénz pedig kell, hiszen a szocialisták elvették az egészségügyi dolgozók fizetésének egy részét, majd a válság miatt nem lehetett emelni. Most ráadásul nem hitelből teszik ezt, hanem az ország saját erejéből. „Ez büszkeséggel tölthet el mindenkit” – húzta alá.

Forrás: hirado.hu / MTI