Itt a bizonyíték: lebuktak a sorosista brüsszeli képviselők

Soros György frontális támadást indított Magyarország ellen – ezt mondta Budai Gyula Tiszaföldváron, a nemzeti konzultációs fórumon.

Soros György „frontális támadást” indított Magyarország ellen, hétfőn nagyon kemény kritikát fogalmazott meg a kormánnyal, illetve a nemzeti konzultációval kapcsolatban – jelentette ki Budai Gyula fideszes parlamenti képviselő kedden a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaföldváron.

A nemzeti konzultáció és a Soros-terv elleni védekezés fontossága című sajtótájékoztatón a kormánypárti politikus elmondta: az Európai Parlament (EP) a múlt héten megszavazta a belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE) jelentését, amely „egyértelműen az illegális bevándorlók felső korlát nélküli szétosztását jelenti”.

Hozzátette: szomorú, hogy ebben a szavazásban több magyar ellenzéki európai parlamenti képviselő is igennel voksolt. Budai Gyula megemlítette Molnár Csaba, Niedermüller Péter, Jávor Benedek és Szanyi Tibor nevét.

Brüsszelben „abból a kottából játszanak”, amelyből Soros György szeretné – hangoztatta.

Kijelentette: Magyarországon a Soros által támogatott civil szervezeteken kívül a Momentum is beszállt a milliárdos tervének megvalósításába és aláírásgyűjtésbe is kezdett. Ezzel a Momentum a külföldről finanszírozott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényt támadja és teljes mértékben „segédkezet nyújt” a milliárdosnak – közölte.

Budai Gyula azt mondta: megkezdődött a Soros-terv megvalósítása, amely szerint évi egymillió illegális bevándorlót kell betelepíteni és szétosztani az Európai Unió tagállamai között mindenféle korlát nélkül.

A magyar kormány nem akar „bevándorlóországot”, ahogyan a szlovákok, csehek és lengyelek sem – hangsúlyozta, hozzátéve: Soros szerint a terve útjába álló kormányokat le kell váltani.

Budai Gyula megjegyezte: a magyar ellenzéki pártok a kerítés lebontásával szeretnék kezdeni a kormányzást, Magyarország kormánya viszont ebből nem kér, a déli határon felállított kerítést nem kívánja lebontani.

Mindent megtesznek továbbá, hogy az illegális bevándorlók felső korlát nélküli szétosztását megakadályozzák, hogy Magyarországra egyetlen illegális bevándorló se érkezzen – mondta a kormánypárti politikus.

Forrás: hirado.hu / MTI