Az elhibázott európai bevándorláspolitika veszélyezteti hazánk függetlenségét

Dömötör Csaba napirend előtti felszólalásában ismét veszélyesnek nevezte azt az uniós tervet, amiről az Európai Parlament egyik szakbizottsága döntött a napokban. Ebben van szó például a kötelező, felső határ nélküli betelepítésről, amelyik a kormány szerint leginkább a visegrádi országokat, köztük Magyarországot is érintené. Az államtitkár szerint botrányos, hogy a javaslatokkal egyetértett Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője is – hangzott el az M1 Híradójában.

Az Európai Parlament és az Európai Bizottság most erőszakot vett a jogon és a korábbi önkéntességről szóló javaslatok helyett felülírta azokat és kötelező tervet akar ránk erőltetni – fogalmazott.

És ha mindez nem lenne elég, akkor szeretném tájékoztatni a Tisztelt Házat, hogy az Európai Parlament egy másik döntést is hozott pár nappal korábban ugyanazzal a szakbizottsággal, ennek a döntésnek a lényege, hogy a már itt lévő bevándorlók szétosztása mellett egy másik rendszert is létrehoznának a harmadik országokból történő betelepítésre – mondta el Dömötör Csaba.

Forrás: hirado.hu / M1 / Híradó