A botrányaiba bukott bele Botka László

Alig négy hónapig volt Botka László az MSZP miniszterelnök-jelöltje, azonban ahogy színre lépett, azonnal botrányok sorozatában magyarázkodott.

Miniszterelnök-jelöltsége gyakorlatilag egy évtizede napirenden van, nem véletlen, hogy a vacillálása és a kivárás miatt ráragadt a “Vaci Laci” név az MSZP-ben. 2016. decemberében azonban ő maga jelentkezett be az MSZP elsőségéért, és később a párt május 27-i kongresszusán meg is választották miniszterelnök-jelöltnek, 292 küldöttből 280 szavazatot szerzett Szeged polgármestere, azaz a párt egységesen mögé állt. A látszólag magabiztos kezdet ellenére Botka László jelöltségét folyamatosan botrányok kísérték, mondhatni botrányról botrányra botladozott Botka. A SZEVIÉP-botrány, az eltitkolt Rolex órák, a vagyonnyilatkozatából eltitkolt 25 milliós luxusautó, az évenkénti luxusutazások, a szegedi parkolóbotrány, a Botkát érzékenyen érintő Czeglédy-botrány, a kerítés lebontása körüli össze-vissza kommunikáció, valamint az állandósult veszekedés a listákon és Gyurcsány Ferenc személyén egyszerűen felőrölte a szegedi polgármestert, aki belebukott a botrányaiba és a miniszterelnök-jelöltségbe.

Botka László hosszú utat tett meg, míg elvállalta a jelöltséget. Már 2006-ban, Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét követően forogni kezdett a neve a közéletben, mint a szocilista párt nagy reménységének. 2016. decemberében úgy vállalta a feladatot, hogy 2016. júliusában úgy fogalmazott, nem látja reális esélyét annak, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje legyen. Ekkor hangzott el a sokat idézett mondat egy kérdésre válaszolva, így szólt az újságíró kérdése: – Ön szavazna egy miniszterelnök-jelöltre, amelyet a saját pártja a vezetőjének sem választ meg? Mire Botka erre így felelt: – Politikatörténeti kuriózum lenne. Mit írnának rá a szórólapra? Tisztelt választópolgárok, nekünk nem kellett, önöknek jó lesz, üdv. Magyar Szocialista Párt?

Az események 2016. decemberében, egy, a 168órának adott interjúja után vettek más irányt. Ebben három feltételt szabott: „az első a közös lista. A második: az egyéni jelöltek kiválasztásánál nem az a fontos, ki melyik ellenzéki pártból jött, csak a szavazatszerzési képesség. A harmadik: megállapodást kell kötni az új baloldali politika sarokkövei­­ről, a legfontosabb üzenetekről”. Az MSZP elnöksége elfogadta Botka feltételeit, és a sajtóhírek arról szóltak, hogy „a párt egy emberként beáll Botka miniszterelnök-jelöltsége mögé”.

A 11 milliárdos SZEVIÉP-botrány

Az építőipari mamutvállalkozás, és annak csődje közel egy évtizede borzolja a szegediek idegeit, de márciusban újra felszínre került. A botrány lényege, hogy a szegedi, és szeged-közeli hatalmas építőipari beruházások és autópályaépítések fővállalkozója, a SZEVIÉP nem fizette ki alvállalkozóit, és így 11 milliárd forinttal nem tudott elszámolni alvállalkozói felé, akik közül volt, aki az öngyilkosságba menekült. A SZEVIÉP-et a Botka László vezette önkormányzat és a 2010 előtti szocialista kormányok milliárdos uniós támogatásokkal és megbízásokkal láttak el,  Botka László pedig korábban maga avatta fel a cég új székházát. A szocialisták által felhizlalt SZEVIÉP végül 11 milliárd forintot nyelt el, nem fizette ki az alvállalkozóit és ezzel több száz kisvállalkozót hajszolt csődbe. A 2010-es választási kampány előtt tízmilliós nagyságrendben talicskázták ki a pénzt a cégből, és a szálak erősen az MSZP-hez vezetnek, az ügyben felmerült Ujhelyi István sofőrjének neve is, aki egyébként mai napig Botka embere egy önkormányzati cég élén.

A 888 májusban azt az értesülést osztotta meg olvasóival, hogy Botkához közelálló személyek offshore céget is alapíthattak a SZEVIÉP pénzének eltüntetése érdekében. Ugyanígy Szabó Bálint, a SZEVIÉP-károsultakat képviselő ügyvéd állítja, a vádiratban szereplő két vádpont, nevezetesen hogy 2008 közepétől egészen a 2010-es választások másnapjáig heti-havi rendszerességgel 1–20 milliós tételek kerültek Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő volt sofőrjének, Báló Tamásnak a cégéhez, a SZEVIÉP-leányvállalat Biztonsági Üzem Kft.-hez, összességében fél milliárd forint értékben, az azt bizonyítja, hogy szegedi szocialista vezetők érintettek a botrányban. Báló Tamás jelenleg is a Szegedi Közlekedési Társaság repülési üzletágának a vezetője.

Luxusutazások, de fizessenek a gazdagok!

Hamarosan újabb hitelességi problémák merültek fel Botkával kapcsolatban, ugyanis márciusban kiderült, hogy luxusnyaralásokra jár a családjával, amikor búvárparadicsomokat – Zanzibár, Maldív-szigetek, egzotikus korallzátonyok – keresnek fel rendszeresen, évente több, olykor három-négy alkalommal. Utazási szakértők szerint egy-egy ilyen utazás teljes költsége több millió forint lehet.

Eltitkolt Rolex-óra

Májusban robbant a következő botránybomba, Botka László életében egyik vagyontárgy került elő a másik után, természetesen egyik sem szerepelt a vagyonnyilatkozatában. A Ripost hozta le elsőként, a munka ünnepén, hogy Botka László milliós Rolex-karórát visel a karján, emiatt ragadt rá a becenév, hogy “Rolex Laci”.

A 25 milliós, hófehér, fullextrás luxusdzsip

Napok sem kellettek az újabb lebukáshoz. A Ripost derítette ki azt is, a Botka-család használatában van egy 25 milliós, egyedi, limitált kiadású, és fullextrás Jeep Grand Cherokee, ám ennek sem volt nyoma a vagyonnyilatkozatban. Ekkor az MSZP miniszterelnökjelöltje arra hivatkozott, hogy a kocsi nem az övé, hanem, feleségéé, aki vagyonos.

Botka szegedi házának telekrészletét is eltitkolta

A Jeep-botrány alig csitult, a hvg.hu derített fényt arra, Botka László egy exkluzív ingatlanban, egy szegedi halastó partján él, és az ingatlan kapcsán is kimaradt egy 300 négyzetméteres földdarab a vagyonnyilatkozatból. A  Fidesz közvéleménykutatása szerint ekkorra a szegediek is megelégelték a botrányokat, és egy közvéleménykutatás szerint a szegediek 86%-a úgy gondolta, Botkának el kell számolnia a vagyonnyilatkozatából eltitkolt luxustárgyakkal.

Parkolóbotrány: ingyenparkolók a sameszoknak

Hónapok óta dagad a szegedi parkolóbotrány, az ügyben jelenleg is nyomozás zajlik. Ez azért vet rossz fényt Botka Lászlóra, mert úgy tűnik, a városvezető visszaélt a hatalmával. Miközben a szegediek országos szinten is drágán parkolhatnak, vannak körzetek, melyek Budapestnél is drágábbak, Botka a szegediek kárára több szocialista politikusnak, hozzátartozóiknak, barátaiknak teljesen ingyenes parkolást intézett el évekre Szegeden. A hírek szerint nagyságrendileg 300 ilyen jogosulatlan parkolóbérletet osztottak ki, fejenként 3 milliós értékben. A botrányban Botka és közvetlen emberei is érintettek, ezért azóta a vádlottak padján ül Botka László helyettese, a városháza jegyzője, és a polgármester kabinetfőnöke – vagyis a legszorosabb politikai szövetségesei, így nehezen hihető, hogy a polgármester nem tudott a parkolóbotrányról. Sőt, egyes hírek alapján mindez úgy zajlott, Botka László összejátszott a parkolási céggel és csúszópénzek is mehettek a szegedi városvezetéshez. Az ügyben a Főügyészség is nyomoz.

Előzetesben Botka és az MSZP-DK ügyvédje, Czeglédy Csaba

Czeglédy Csabát milliárdos csalásért vette őrizetbe NAV június közepén, a gyanú szerint az általa alapított diákmunka-szövetkezetek több száz diákot nem fizettek ki, és korábban szisztematikusan elcsalták a közterheket.Csakhogy mindamellett, hogy Czeglédy Csaba szombathelyi önkormányzati képviselő, egykori alpolgármester, de az MSZP és DK politikusa, Gyurcsány Ferenc és Botka László ügyvédje is. Az MSZP vezetése egy emberként állt ki Czeglédy mellett annak ellenére, hogy az ügyvéd-politikus-vállalkozó az általa vezetett bűnszervezet terhére a nyomozás szerint 3 milliárdos ÁFA-csalást követett el, és több száz diákot lopott meg. A sztori azonban itt nem állt meg, egy múlt heti hírben Szabó Bálint, a SZEVIÉP-károsultak képviselője azt állította, Czeglédy Csaba Botka László megbízásából több tízmillió forinttal akarta elhallgattatni a szegedi ügyvédet.

Lebontja a kerítést, nem bontja le – össze-vissza beszéd a határzárban

Botka László miniszterelnöki esélyeit nagyban rontotta a Reutersnek adott májusi nyilatkozata is, amelyben kérdésre elismerte, ha a szocialisták kerülnek hatalomra, azon lesznek, hogy minél gyorsabban lebontsák a kerítést, majd később azt állította, a kerítés marad, amíg a magyarok félnek.

Összefogás, de kikkel? Az összefogás vesszőfutása és a drámai közvélemény-kutatási adatok

Ahogy föntebb is írtuk, Botka László három feltétellel vállalta a miniszterelnök-jelöltséget, és ennek jegyében 2017. február 18-án keményen nekiment Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnöknek, akiről azt állította, hazudott, és a személye tehertétel: csak az állhat ki 2018-ban, aki levonta ezt a következtetést “a 2002-2010 közötti baloldali kormányzás balfogásaiból. Aki a választók szemébe hazudott, tehertétel a baloldalnak és érdemes visszavonulót fújnia.

2017. május 31-én Botka az ATV.hu-nak adott interjújában úgy fogalmazott, ”Nem szórakozok az összefogósdival“, Gyurcsány pedig “egyszerűbben fogalmazva hazudik“.

Botka ígérete egymillió új szavazó volt. A szocialista-közeli Vasárnapi Hírek augusztus 4-én a szocialista belharcokról írt, azzal, hogy a lap közölt egy közvélemény-kutatási kitekintést is, amiben drámainak minősítette az adatokat.

Botka „kikényszerített összefogás” stratégiáját csak erőből lehet végigvinni, ha egyáltalán – azaz sikeréhez az kellene, hogy az MSZP megkérdőjelezhetetlenül a legnagyobb ellenzéki pártnak tűnjön, amelyhez a kis baloldali pártoknak megéri alkalmazkodni még számukra megalázó feltételek mellett is. A legutóbbi közvélemény-kutatási adatok alapján azonban egyáltalán nem ez a helyzet – írta akkor a lap. Ez követlenül azt követően volt, hogy Botka László 168órának adott interjújában leárulózta az MSZP egyes erős embereit.

Gyurcsánnyal vagy nélküle?

2017. augusztus 27-én meglepő fordulatot kommunikált az addig Gyurcsánytól elzárkózó MSZP. Az MSZP elnöke szerint a Gyurcsány-kérdés nem lehet akadálya a kormányváltásnak – adta hírül az ATV a szövetségkeresés újabb állomását. Miközben közel egy évig mondta Botka, hogy Gyurcsánnyal soha, augusztus végére megenyhült az MSZP, és a volt miniszterelnököt is inkább felvenné a listára.

Botka előremenekül: ajánlat a kisebb baloldali pártoknak

Másnap Botka László új ajánlattal kereste meg a kisebb baloldali pártokat az LMP-Momentum-Együtt-DK-Párbeszéd-Liberálisok tengelyen: legyen közös lista és közös jelöltek, ajánlotta az MSZP miniszterelnök-jelöltje.

Kitálalt a B-terv, hogy igazából ő volt az A-terv

Alig egy nappal később az ATV stúdiójában meglepő mondatokat mondott Lattmann Tamás. A nemzetközi jogász azt állította, Botka feltűnéséig ő volt demokratikus ellenzék civil jelöltje. Állításait az MSZP vezetői tagadták, míg a Demokratikus Koalíció vezetői elismerték, hogy tárgyaltak jelöltségéről az MSZP-vel, az Együtt és a Párbeszéd pártokkal.

Fölgyorsult események: Medián – történelmi mélyponton az MSZP
Egy ilyen meglepő kijelentés után a Medián dobta le az újabb bombát Botka Lászlóra és az MSZP-re. A közvélemény-kutató 9 százalékra mérte az MSZP-t, ami az elmúlt 25 év legrosszabb eredménye.


Gréczi Zsolt, a DK szóvívője: a Demokratikus Koalíció nem támogatja Botka Lászlót

A párt szóvívője a Sztárklikk oldalnak úgy fogalmazott, “Botka László alkalmasságával kapcsolatos kérdőjelek folyamatosan nőttek, mára a kritikus szintet értek el. Botka folyamatos támadásai a DK ellen a DK-ban veszélyesen hiteltelenné tették a szegedi polgármestert. Igen, ez pontosan ezt jelenti, a Demokratikus Koalíció nem támogatja Botka László miniszterelnök-jelöltségét.

Október 2-án, hétfőn Botka László bedobta a törölközőt és megbukott

Lemondását azzal magyarázta, árulók lehetetlenítették el a munkáját, és nem tudott a politikájához kint és bent támogatókat gyűjteni. Ennek ellentmond, hogy 95%-os egységben emelte pajzsra az MSZP, és párttársa, Szanyi Tibor is, aki személyes blogján kérdésekre és felvetésekre így kommentálta Botka bukását: ”Nézd! Én eskü alatt mondom, hogy az MSZP semelyik szegletéből nem hallottam olyat, hogy közülünk a Botkát bárki is le akarná váltani, senki olyannal nem beszéltem, aki meg akarta volna fúrni. (…) Itt-ott volt lepkefingnyi morgolódás is, de az mindig van. Én még soha, egyetlen vezetőnk mögött sem láttam olyan egységet, mint most Botka esetében.”

A botrányról-botrányra botladozó, egyre romló esélyekkel rendelkező Botka László kilátásait tehát a baloldal állandó veszekedése csak súlyosbította. Már nem csak hiteletlennek, hanem alkalmatlannak is tűnt.  A szocialisták miniszterelnök-jelöltje hivatalosan csak 4 hónapig húzta miniszterelnök-jelöltként, és elképzelhető, hogy örökre megpecsételődött a sorsa, és a jövőben Szeged polgármesterségét, és ezzel az MSZP az egyik utolsó bástyáját is elveszítheti.

Forrás: hirado.hu